Magyar Mérnöki Kamara - pályázati felhívás

Pályázati felhívás tanulmány készítésére az építési beruházások és tervezési feladatok projektstruktúrájának kialakítására, valamint a részekre történő ajánlattételi lehetőségek módszertanának kidolgozására vonatkozóan.

 

Felhívást kibocsátó: Magyar Mérnöki Kamara

Pályázók köre: a Magyar Mérnöki Kamara tagja, vagy az általa vezetett szakértői csapat

A pályázat tárgya: Tanulmány elkészítése a közbeszerzési eljárásokban alkalmazható, építési beruházásokra és tervezési feladatokra vonatkozó projektstruktúra kialakítására, valamint a részekre történő ajánlattételi lehetőségek módszertanának kidolgozására

 

Szerződés típusa: vállalkozási szerződés

Teljesítési idő: 120 naptári nap

Rendelkezésre álló keretösszeg: bruttó 1 200 000 Ft

 

Vezetői összefoglaló

A Magyar Mérnöki Kamara olyan, közvetlenül használható módszertani tanulmány elkészítésére hívja fel tagjait, amely világosan szétválaszt egymástól két, a hazai közbeszerzési gyakorlatban rendszeresen összekevert fogalmat: egyrészt a jogszabály megkerülésére irányuló tilalmazott részekre bontást és egybeszámítást, másrészt az egy közbeszerzési eljáráson belüli részajánlattétel célszerűségének vizsgálatát. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint tilos a becsült érték meghatározásának módszerét vagy a beszerzés részekre bontását a törvény megkerülése érdekében megválasztani, ugyanakkor az ajánlatkérő köteles megvizsgálni, hogy a közbeszerzés egyes részeire külön-külön történő ajánlattétel biztosítható-e, és ha nem, ennek indokát az eljárást megindító felhívásban meg kell adnia. Az uniós irányelvi háttér ezzel összhangban a részekre történő ajánlattételi lehetőséget a verseny és a kkv-részvétel erősítésének eszközeként kezeli. 

A felhívás célja nem általános elméleti összefoglaló készítése, hanem olyan döntéstámogató praktikum megrendelése, amely építési és tervezési projektek esetében konkrétan megmutatja: mikor indokolt vagy kötelező egy beszerzést egy egységes közbeszerzésként kezelni és mikor lehet vagy célszerű több külön beszerzésben gondolkodni, és ha egy eljárás indokolt, azt milyen tárgyi, szakági, területi, mennyiségi vagy fázisalapú logika mentén célszerű részteljesítési lehetőségekre bontani.

A hivatalos hazai gyakorlat maga is abból indul ki, hogy a megengedhetőség szempontjából általános érvényű, minden ügyre mechanikusan alkalmazható megállapítás nem tehető; az értékelés mindig az adott projekt céljától, műszaki és gazdasági egységétől, valamint a verseny és a koordinációs kockázatok együttes mérlegelésétől függ. 

Benyújtási rend

  • Kérdések benyújtásának határideje: a 2026. június 1. (hétfő)
  • Pályázat benyújtási határideje: 2026 június 15. (hétfő) 
  • Benyújtás helye: titkarsag@mmk.hu
  • Tárgymező: „Pályázat – építési beruházások és tervezési feladatok projektstruktúrájának kialakítása, valamint a részekre történő ajánlattételi lehetőségek módszertanának kidolgozása közbeszerzési projekt- és részekre bontási módszertan”
  • Szerződéskötés tervezett időpontja: 2026. július második fele
CsatolmányMéret
PDF ikon részletes pályázati felhívás186.51 KB